Látszerészek fókuszban
S A J T Ó K Ö Z L E M É N YA látszerészek a CooperVision fókuszában
A CooperVision által közelmúltban végzett összeurópai kutatás felfedte, hogy ha kontaktlencsét kell választani, akkor a legtöbb ember az optikusára hallgat. A 13 országra kiterjedő vizsgálat kimutatta, hogy az esetek 37%-ában a szakember választotta ki a lencsét a páciens számára és 27%-ukban a páciens elfogadta a látszerész javaslatát. Vagyis az optikus a felmérésben részt vett kontaktlencse-viselők 64%-ára gyakorol nagy befolyást.
Az optikus különösen megbecsült Kelet-Európában, azon belül is Magyarországon, Lengyelországban, Oroszországban és a Cseh Köztársaságban, ahol a megkérdezettek 45%-a nevezte meg a szakmai tanácsot egy adott lencse kiválasztása okaként. Miközben Németország és Skandinávia megkérdezett lakóinak mintegy harmada visszhangozta ezt a véleményt, a jó költség-haszon arány ugyancsak fontos szempont e téren, különösen Németországban, ahol az emberek 55%-a nevezte meg ezt az okot.
Európa-szerte a páciensek nagy többsége bízik a gyakorló szakember döntésében. A megkérdezettek 72%-a továbbra is ugyanazt a lencsemárkát viseli a látszerésznél tett legutóbbi látogatás óta, sőt ez az arány Franciaországban nem kevesebb mint 93%. Átlagban alig 14% váltott márkát az optikusával folytatott konzultáció után, bár ez az adat Kelet-Európában kissé magasabb.
Stuart Cockerill, a CooperVision EMEA marketingigazgatójának véleménye szerint a kutatás megerősíti a CooperVision régóta képviselt álláspontját, miszerint a látszerész a legfontosabb befolyásoló tényező a lencse kiválasztásában: “Rendkívül fontos, hogy betekintést nyerjünk és friss információval rendelkezzünk azt illetően, hogy az emberek miért választanak egy meghatározott lencsét. A CooperVisionnál határozott véleményünk, hogy a legtöbb ember nem akarja a véletlenre bízni a látását és szeme egészségét, és ezért nagy figyelmet fordít arra, amit az optikusa tanácsol. Ezt most egy számos országra kiterjedő statisztika támasztja alá.”
A felmérés 20 perces számítógéppel támogatott internetes interjúkból állt online fogyasztói törzsminta alkalmazásával. A kutatást 2007. áprilisában és májusában végezték 2942 személy részvételével.
További információk kaphatók Laura Zobeltől a 02380 828 561-es telefonszámon vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.
